Asztrológiai időjárásjelentés 5. - VÉNUSZ

A Bika és Mérleg Ascendensűeknek a Vénusz járását kell figyelniük, miután a Vénusz az uralkodó bolygójuk. A Vénusz szintén kb.1 hónapig jár egy jegyben (ha retrográd, az 19-25 nap közötti időtartamot ad ehhez hozzá).

Tehát a közhiedelemmel ellentétban a Vénusz is a gyors bolygók közé sorolandó, szülöttei gyors változásokat élhetnek át.




Pl.most a Vénusz nemrégen átlépett a Kosba a Halakból. A Halakban egzaltált volt, azaz kiugróan jó erőnlét és vitalitás jellemezte. Ebből zuhant bele, egyfajta késleltetett tavaszi fáradságként a teljes romlásba a Kosba, ahol exil, száműzött. 

Vagyis elvesztette minden erejét, minden képességét. Ha az ember ezt előre tudja, ilyenkorra érdemes kisebb szünetet, vakációt beiktatnia, hogy feltöltse az energia raktárait.



Azonkívül, hogy éppen milyen jegyben ár a születési uralkodón, ami az alap, érdemes figyelni az őt érő fényszögeket is. A Vénusznak szerencsére nincsenek most olyan rossz fényszögei, csak egy oppoziciója a Jupiterrel, ami némi túlérzékenységet hozhat, ill. jupiteri emberekkel való ellentéteket. tehát ha tudom, hogy a főnököm Nyilas, ne most kérjem rajta számon a fizetésemelést. Persze ez már a haladottabb szint.

Hol érzi jól magát a Vénusz?


Jól érzi magát, otthon van: Bika, Mérleg


Kicsattanóan jól érzi magát: Halak


Részben érzi csak jól magát: Szűz, Bak, Rák


Vacakul van: Kos, Skorpió


Semleges: Ikrek, Oroszlán, Nyilas, Vízöntő


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése