Életterületek elemzése 6.h. - munkahely, mindennapi rutin / Vilmos herceg

Nézzük akkor itt Vilmos herceg, azaz a brit trónörökös képletét. . Nézzük meg a képletében, a 6. házat. Nem színész, ő lesz a kivétel. Nézzük meg milyen a 6. háza. A 6. ház mit hoz? Egyrészt a munkahely manapság, régen a szolgák háza volt, illetve az alkalmazottaink háza manapság, illetve a mindennapi rutin háza és a betegségek háza, nem az egészség háza, ne keverjük! Az egészséget az Ascendens mutatja, hogy mennyire vagyunk szívósak, vagy mire vagyunk hajlamosak, vagy hol vigyázzunk, de maga az, hogy betegség háza, a szerzett betegségek azok a 6. házhoz kötődnek.

Neki az Ikrekben kezdődik a 6. háza, az Ikrek kerekítve 20°-án. És nincs benne egyéb bolygó. Az ura, a Merkúr benne is áll az Ikrekben, sőt a 6. ház csúcsán áll, abszolút ide kapcsolja.


Mely ház áll merkúri jegyben? Mert azzal nagyon együtt fog működni. Érdekes módon a 8. ház, amelyben a Szűz, mint bezárt jegy van, mert a 9. ház már pont a Mérlegben kezdődik. A 6. és a 8. ház, ez bizony akár pénzügyi pályát is sejtetne. 





Most hol fognánk meg egy 6. házat egy királyi herceg képletében? Nagyon érdekes, egy picit meglepő is, habár már tudjuk, hogy a 21. században azért már más, mint a középkori királyi családok. 


De bizony neki tényleg nagyon fontos ez a 6. ház, ugyanis ő dolgozik, mint egy átlagember, méghozzá a brit királyi légierő kutató mentőegységének (Search and Rescue Force) pilótája, állomáshelye a RAF Anglesey-i légitámaszpontja. Sőt 2012 februárjában a Falkland szigetekre is elvezényelték, ahol 6 hétig kutató mentőpilótaként teljesített szolgálatot.




Tényleg egy mindennapi munkája van, mindennapi rutinja, ami mondom talán így a romantikus elképzelésekben szokatlan egy hercegtől, de így van, láthatjuk, hogy tényleg erős ez a 6. ház, és mit beszéltünk? Együtt a 8. házzal a kutató-mentőszolgálat az bizony halállal is szembesül, ha így vesszük. Plusz mentőszolgálat, 6. ház, betegségek, abszolút az egészségügyi szolgálat, ez tökéletesen illik hozzá. Miért lehet esetleg, hogy ő helikopteres szolgálatot teljesít? Ez pedig a Levegő jegyből is adódhat, hogy azért az Ikrek az egy Levegő jegy, nem a Földön kutatnak, meg nem mentőautóval szirénázik, hanem tényleg légierőnél van. De ez már annyira nem fontos ilyen szempontból, de érdekes részletkérdés.

Na de mit jelent az, hogy ha valakinek egy életterülete jól áll? Márpedig uralomban van az ő 6. házának az ura. Az, hogy az az életterület nagyon sikeresen működik. Neki őszintén szólva az a munkája nagyon kielégítő, nagyon sikeres és nagyon jó benne, nem csak alibiből csinálja, hanem tényleg jól teljesít benne, sikeres.

Mi a 10. háza? A 6. házat nehéz munkahelyként értelmezni, csak a 10. házzal kapcsolatban. Az egy Mars, mert a Skorpióban kezdődik és ez a Mars viszont trigonban van vele. Nem kell minden fényszöget mindig értelmezni, hanem csak azt, ami tényleg számunkra segítség, de azt látjuk, hogy bizony itt a 6. házzal és ráadásul közeledő fényszögben van a 10. ház ura. Ez egy egyre jobban közeledő fényszög. azt jelenti, hogy az élet során egyre jobban szorosabbá válik ez a kapcsolat, beváltódik. Úgyhogy valószínűleg egész életében dolgozni fog, ha csak király nem lesz, de valószínűleg akkor is talál magának valami tennivalót. A 10. házzal, egy könnyű fényszöge van, könnyen kapcsolódik a kettő. Valószínűleg ez az ő hivatása is, ezt tényleg élvezi csinálni. Az, hogy mindezt a légierő, egy fegyveres testület keretein belül teszi – biztos ezt a hagyományok is előírják, nem akármit vállalhat el egy herceg –, de akkor is ez a Mars jelzi bizony a fegyveres testületekhez, a katonasághoz való tartozást. Ilyen szempontból még ezt is ki tudjuk olvasni. De a lényeg az, amit hogy ha nem tudnánk róla, hogy ő kicsoda, micsoda, akkor is azt látnánk, hogy ez egy nagyon jól működő terület az ő életében. Valószínűleg ha király lesz egyszer, akkor pedig a mindennapi rutin tevékenységeket fogja hasonlóan jó minőségben ellátni.



Valószínűleg így az egészség-betegség szempontjából is azt mondhatjuk, hogy ha uralmi helyzetű bolygó van benne, akkor kevésbé sérülékeny ez az ember. Ha betegség is támad rá, hamarosan legyőzi. Merkúrral mi lehet betegség? Egyrészt, hogy a saját jegyében áll, ez ilyenkor mindig a fejre utal, a fej problémák, mármint hogy bármiféle fejfájás, vagy migrén hajlam vagy ilyesmi az ilyenkor sajnos előfordulhat. Illetve az Ikrekkel és a Merkúrral a tüdő, a karok, a vállak, ezek a területek, amik érzékenyek lehetnek, ezekre azért neki vigyázni kell, ha valószínűleg nem is most, de idősebb korában majd ez problémákat okozhat.
Mi az, ami még fontos lehet? Ezt viszont már a rangjának a tudatában mondhatjuk egy 6. háznál. a munkahelyén kívül nagyon érdekes, ezt le kell írnom, Vilmos herceg hivatalos címe és megnevezése az esküvője után: „Ő királyi felsége Vilmos Arthur Fülöp Lajos, Cambridge hercege, Strathearn grófja, Carrickfergus bárója, a legnemesebb térdszalagrend királyi lovagja”.



Miért kellett ezt leírni? Azért, hogy lássuk, hogy azért itt komoly protokollról van szó. És ezért mondtam, hogy itt már a hercegi rangot figyelembe kell venni. A 6. ház itt bizony a mindennapi rutint meg a mindennapi protokollt is jelenti, ami ezzel az uralmi bolygóval egy nagyon erős, valószínűleg azon kívül, hogy amikor szolgál, dolgozik, akkor is egy nagyon erős protokoll uralkodik, azt tudjuk a királyi házakban általában. Ennek van alárendelve, most az kérdés, hogy mennyire van alávetve, de mindenesetre erős ez a terület. De ő ennek teljesen megfelel, látjuk, hogy ez egy sikeres terület az életében, igazából jót is tesz neki. Ő pedig amúgy is egy Rák férfi Nyilas Ascendenssel.

Igazából azt mondhatnánk, hogy őt annyira nem izgatja ez az egész. Nem akarja, de nem is utasítja el, amit kell, azt megcsinálja ráadásul tökéletesen ezzel az uralmi Merkúrral. Tökéletesen helyt tud állni a mindennapi protokollban, ezt is jelenti. Ez nála egy speciális jelentése a 6. háznak.

Emellett majd lehet az is, hogy kis állatokat tart egy ilyen Merkúrral, vagy bármi ilyesmi. Illetve mit is jelenthet még? Hogy elég nagy alkalmazotti hada is van, hiszen ők a Kensington palotában laknak. A királyi család egyik székhelyén. Azért még manapság is, ott nem saját maguk tisztítják a padlót, meg ilyesmi, hanem elég nagy személyzet veszi körül, ez is ilyen szinten természetes számára ezzel az uralmi Merkúrral, hogy nagyon sokan kiszolgálják, fogalmazzuk meg nyugodtan. Ezért mondom, hogy már egy kiemelt rangja van, ő azért nem egy átlagember. Látjátok, hányféle érdekes analógiája lehet egy asztrológiai állásnak?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése