Életterületek elemzése 4.h.- apa, család / Cate Blanchett

A 4. ház a család és az otthon, a származás és a gyökerek háza. És most akkor nézzük meg ezt Cate Blanchett képletén, akit momentán én is nagyon szeretek. A Gyűrűk ura filmekben szerettem meg, mint Galadriel úrnő megszemélyesítőjét. Egy nagyon bájos, kedves hölgynek ismerte meg az ember, nem csak a szerepben, hanem azon kívül is.

Egyébként egy Bika hölgy Bika Ascendenssel, első házas Nappal, abszolút önmagát adja és ez tulajdonképpen egy nagyon kedves embert ad, mert egy peregrin születési uralkodóval, nem öntelt, vagy nem adja magát elő, ez a szerénység átsüt rajta.


Neki most a 4. házát nézzük, mi van a családdal. És mi még a 4. ház? Az apa háza is. nézzük meg, ott van egy bolygócsoportosulás, ilyenkor le kell ellenőrizni, hogy az még 4-es, vagy 5. házas-e. Kerekítve az 5. ház csúcsa az 27°-on van. Van mellette egy Jupiter az is a 27°-on kerekítve. Az biztos, hogy az már 5. házas, annak semmi köze a 4. házhoz ilyen szinten. Illetve a Plútó van még, amely 5 fokra áll a házcsúcstól. esetleg a Plútót mondhatjuk, hogy az 4. házas még, akkor is, ha együtt áll a többi bolygóval. De a Plútó az egy transzcendens bolygó, maximum azt tudhatjuk, hogy ott valami nem olyan jó dolgokat jelez, történhetett valami a családban, ami áttranszformálta a dolgokat, vagy akár tragédia, vagy valami, ami változásra kényszerítette. Ilyen szempontból nem hoz olyan jó dolgokat. Mindjárt mondom egyébként, ilyenkor mindig érdemes előkotorni az életrajzot és beazonosítani, amiket mondunk, ne csak a levegőbe beszéljünk.
Először nézzük meg a 4. ház urát, mert más bolygó itt nincsen. Szintén az Oroszlánban kezdődik, mint az előbb Richard Gere-nél, csak ott a 3. ház. És a Napot fogjuk nézni, mint az Oroszlán urát. Ez eleve az apát is jelenti, így esszenciálisan is ez így passzol teljesen.

Nézzük meg, hogy milyen ez az apa, milyen ez a család? Ez egy peregrin, annyira nem jelentős életterület és apuka sem egy olyan „jelentős” – itt most nem értékítéletként mondom, hanem hogy nem egy kiemelkedő. Nem egy színész családban született mondjuk, vagy egy híres ember gyermekeként. Mondjuk így, egy átlagember, amely igaz is, mert tengerész volt apuka, majd reklám menedzser.


Mi az, ami beárnyékolja ezt a családot? Az, hogy Cate 10 éves korában az apukája szívrohamban elhunyt. Ezt jelezhetné az is, ha egy olyan jegyben lenne, amelynek az ura több házat is jelöl. Ilyenkor például van olyan, hogy az apuka halálházát is ugyanaz a bolygó jelöli, vagy valamelyik családtagét, ha elég korán, az életét meghatározóan történik a dolog.
Most itt ezt nem találjuk, mert a Nap az egy jegyet ural, az Oroszlánt, de itt el lehet forgatni, ha tudjuk ezt a tényt és meg tudjuk nézni, hogy a 4. ház nyolcadik háza (leszámolunk a 4. háztól 8 házat, így a 4. ház 8. háza az a 11. ház lesz). Az édesapának a halálháza az a 11. ház. Az pedig a Halakban kezdődik, amelynek az ura a Jupiter. Ilyenkor érdemes megnézni, hogy a Jupiter nem a 4. házra számít-e. Nem tudom mennyire pontos ez a képlet, ha egy picit arrébb csúszik, akkor még lehet, hogy a 4. házban van és akkor erősebb a kapcsolat. Az Astrotheme-ről vettem ezt a képletet – ha elfogadjuk ezt a születési időpontot, mit látunk?


Ilyenkor érdekesek a fényszögek, nem máskor, ha tényleg jelentenek valamit, mivel a Nap, a 4. ház ura és a Jupiter (elforgatott 8. ház ura) között van egy trigon. Még hozzá, milyen ez a trigon? A Nap 22°53'-en van, kerekítve 23 fokon, a Jupiter az 26°14', az kerekítve a 27°-on, összesen 4° van közöttük. De vajon melyik a gyorsabb bolygó? Ilyenkor kell visszanyúlni ahhoz, amit tanultunk a bolygóknál az úgynevezett káldeusi sorrendhez. Ahhoz, amely a Holdtól a Szaturnuszig sebességi sorrendben sorolja fel a bolygókat. Abszolút a Nap a gyorsabb, mert úgy kezdődik, hogy Hold, Merkúr, Vénusz, Nap, Mars, Jupiter. Vagyis a Nap a sokkal gyorsabb. Azt is látjuk, hogy a Nap átlagsebessége 0°58', ez az átlagsebesség körül van. A Jupiter pedig 0°2'-et halad, ami bizony lassabb. Miért lassabb? Mert ő retrográd, ezt is vegyük észre. Ilyenkor ki a közeledő bolygó? Az úgynevezett applikáns, aki közeledik, az a Nap a 4. ház uraként, a Jupiter pedig az úgynevezett célplanéta, akit be akar érni. Az pedig retrográd és így ő is közeledik, mert visszafelé megy, ez gyorsabban bekövetkezik közöttük, mint egyébként. Ez az egész fejtegetés arra volt jó, hogy azt érzékeltessem, hogy megvan egy könnyű fényszög, vagyis sajnos könnyen jön, és így a baj is jöhet könnyen, itt azért többet mond nekünk a fényszögeknél, amit vettünk, hogy könnyű meg nehéz fényszög, mint a harmonikus, meg diszharmonikus, mert látjuk, hogy itt végül is az apuka halála jött könnyen és gyorsan.
Már elnézést, de ha itt azt néznénk (ez most kitérő) csak, hogy a Nap meg a Jupiter egy trigonban áll, ami egy harmonikus fényszög, akkor arra juthatnánk, hogy milyen jó dolgokat hozhat ez a Nap és a Jupiter! Biztos hoz jó dolgokat is, de akkor honnan tudnánk megmondani, hogy van-e köze apukának és a halálának egymáshoz? Sehonnan. Ezért is hangsúlyoztam, hogy inkább beszéljünk könnyű és nehéz fényszögekről, mert itt egyszerűen annyit jelent, hogy sajnos ez a halál könnyen jön. Innen tudjuk meg, hogy ez az apuka. Nézzük meg, hogy ez a Jupiter a 8. ház ura is, amely így nem lenne konkrétan kapcsolatban az édesapával, de maga a veszteség, a halálesetek azok bizony kapcsolatban vannak. Ugyanúgy könnyen jönnek az első házas Napnak és retrográdan, ismétlődően, több ilyet átél sajnos az életében.
A férje: Andrew Upton, ausztrál 
forgatókönyvíró és rendező
Mit tudunk még meg a családról, vagy az apjáról? Mit szeret ez a Nap, hol van? Az 1. házban, itt azt is nézzük. Igazából Cate-nél van az apja, és a Vénusz uralma alatt is a Bikában, ez azt jelenti, hogy nagyon szereti ezt a kislányt. Hárman vannak ők is testvérek, van még egy fiú és egy lány testvére, de gyaníthatóan őt szerette a legjobban az édesapja, ő volt a kedvenc. Ez is sokat számít, magyarán a támogatását mindig maga mögött tudhatta, de amikor meghalt – mert azért nem csak az apjáról van szó –, akkor az egész család támogatta őt, ezt jelenti, hogy a 4. ház ura az 1. házban van, hogy a család az, aki utána megy, a család az, aki utána nyúl és támogatja őt, mert nagyon szeretik.


Amit még érdemes tudni, hogy azért elég régen házasságban él, családja van neki is három gyerekkel, úgyhogy ez is benne van a pakliban, hogy a család is teljes mellszélességgel támogatja őt. végül is nem egy kiemelkedő családból származik, de a családja nagyon szereti és a támogatásukat mindig élvezheti, ezt azért megállapíthatjuk a 4. házából, legalábbis így általánosságban.

Cate a férjével, két fiúkkal és a kislányukkal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése