Ascendensek értelmezése 4. - Antonio Banderas


Nézzük akkor még pár példán még ezt, mert igazából példákon lehet ezt jól megérteni. Itt van például Antonio Banderas képlete.


Ő egy Halak Ascendensű ember szintén, mint Clooney. Vizes elemű, ami a nedves-hideg ősminőséggel, egy összehúzódó, de rugalmas típusú ember, szubjektív és érzelmes, érzelmileg közelít mindenhez.


Nézzük meg, hogy hol van a születési uralkodója. Az bizony a Jupiter és az a Nyilasban van. Ez viszont egy Tűz jegy. Mivel kapcsolódik a Tűz és a Víz egymáshoz? Semmivel, maximum a szubjektivitás a közös bennük, mert az egyik hideg-nedves, a másik meg meleg-száraz, két teljesen különböző, vagyis felsorakoztatják a négy különböző ősminőséget. Igazából ő egy elég kevert típus. A befelé fordulás és a rugalmasság az ugyanúgy jelen van benne, mint a kifelé áradás és a strukturáltság. Ez egy kicsit ilyenkor ellentmondásossá is teszi a személyiséget, mert mind a kettő egyszerre jelentkezik.



Ezért mondtam, hogy az Ascendens és az ura nagyon erősen megnyilvánul kifelé a világba, illetve ha találkozunk vele, akkor először ezeket vesszük észre öntudatlanul. És így a befelé húzódás, de egyben kiáradás, ez mind a kettő jellemző rá. Végül is, ha belegondolunk, ő sem arról híres, hogy kiteregeti az összes pletykát magáról, meg szeret a családjával elvonulni. Viszont láttam vele interjút, ha kicsit közel kerül hozzá valaki, vagy elengedi magát, akkor iszonyú jól tud mesélni, tele van gesztusokkal, ez a Tűz-féle kiáradás és ilyen nagyon heves és latinos módon el tud magyarázni dolgokat és nagyon-nagyon jópofa az egész ember.




Antonio Malagában született és a Halaknak a születési uralkodója a Jupiter, amely nála sem egy méltóságban áll, mint ahogy Keanunál sem, hanem bizony kettőben. Ha megnézitek a méltóságtáblázatot, a Nyilas 24°-án kerekítve, uralomban is van és triplicitásban is. Ami ha összeadjuk a pontszámokat, akkor jelent egy 5+3 = 8 pontos Jupitert. Ha pedig százalékban mondjuk, akkor az egy 160%-os Jupiter, majdnem megközelíti Keanunak a kvalitásait.




És ez a Jupiter is sarokházas, láthatjuk a 10. házban és ugyanaz a problémája van, mint Keanunak, hogy retrográd. Szinte hasonló kettejük lehetőségei és hozzáállása, nagyon erősek, csak mi az, ami különbözik a munkájukban, vagy a karrierjükben? Pont az, amiről beszéltünk a házaknál, hogy hova viszik az energiát a házurak?


Nézzétek meg Keanunál mondtam azt, hogy a 10. ház ura ugyanaz, mint az Ascendens ura. Tulajdonképpen egy a hivatásával, nem ismerjük úgy, mint magánembert, hanem csak úgy, mint színészt és ott a 10. ház ura volt az Ascendensen, ő kapja meg az ajánlatokat, nem ő megy értük.

És ez az egyetlen különbség közöttük, hogy Antonio Banderas-nál ez pont fordítva van.Itt is ugyanaz, a 10. ház a Nyilasba esik, annak is Jupiter az ura, az Ascendensének is Jupiter az ura. Ő is azonosul úgymond a hivatásával, őt se nagyon ismerjük amúgy magánemberként, csak a filmjein keresztül, de itt az első ház ura, az Ascendens ura, a születési uralkodó az, amelyik megy a munka után és nem a munka találja meg őt.És azért, ha valaki egy picit ismeri az életét, az bizony tudhatja, hogy ő nagyon keményen dolgozott azért már elismert spanyol színészként, hogy bekerüljön Hollywoodba. Ami azért tudjuk, hogy nem kis teljesítmény.





Antonio akkor már a híres spanyol rendezővel Almodóvarral forgatott rengeteg filmet és már a sztárszínésze volt, amikor úgymond kitalálta, hogy akkor most Amerikában akar érvényesülni. Látjuk, hogy nem őt keresik meg, hanem ő megy a munka után. Láttam vele riportfilmet, ahol nagyon aranyosan elmesélte, hogy bizony, amikor először találkozott producerrel, akkor még angolul sem tudott egy kukkot sem. Csak nagyon intenzíven próbált mosolyogni és bólogatni, fogalma sem volt, hogy miről van szó és mibe egyezik bele, de mindenáron meg akarta szerezni ezt a munkát. És az első filmjében (The Mambo Kings) már angolul kellett beszélni, pedig egy kukkot sem tudott még angolul és ezért szóról szóra betanulta az angol szöveget úgy, hogy azt sem tudta, hogy mit mond. Ez az a helyzet, amikor én megyek a munka után, mindenáron meg akarom szerezni. Keanunál pont fordítva látjuk: ő nem megy a munka után, őt megtalálják a szerepajánlatokkal, aztán vagy elfogadja, vagy nem.

És ez a másik Antoniónál: ki az, aki ilyen szinten tud egy idegen országban úgy érvényesülni, hogy még a nyelvet sem tudja, miközben Amerikában az legendás, hogy Hollywoodba még amerikaiaknak sem sikerül bekerülni? Nem az, hogy valaki kitalálja Spanyolországban, hogy akkor ő már pedig most érvényesülni fog. És nem is kis szinten érvényesült azért tudjuk, azért neki is lehet emlegetni a filmjeit és tényleg egy sztár lett belőle végül is. Én például a Desperado-t szeretem, de ott van egy csomó más filmje is, a Zorró és hasonlók.



Ebből láthatjuk, hogy milyen az, amikor van valakinek hozzá kvalitása, ereje, tehetsége, illetve egyáltalán képessége a dolgokra, mint Antoniónak is vagy Keanunak és milyen az, amikor ez sarokházban ki is tud teljesedni! Azért nem véletlen sztárokról beszélünk még akkor is, ha Antoniónak is egy retrográd Jupitere van ugyanúgy, mint Keanunak a születési uralkodója is retrográd. Ami azt jelenti, hogy azért szakaszos a pályája, nem töretlen, ő neki is van egy-egy nagy kiugrása, aztán most például éppen csönd van körülötte, aztán látjuk egy-egy reklámban, vagy ilyesmi, aztán megint jön majd valami lehetőség és megint láthatunk tőle filmet. Ez az, hogy nem töretlen vagy pedig szakaszos a pályája, vagy mondhatnánk azt is, hogy egy ideig megadja – ezt a házasságában is lehet látni Melanie Griffith-szel, hol összejöttek, hol szétmentek.



További részletek és megrendelés: Csillagok útján c. asztrológia könyvem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése