Mitől sötét egy sötét ház?

Ahogyan a bolygóknál beszéltünk jótevőkről és ártalmasokról, ugyan a házaknál is vannak kártevőházak, amelyek jelentésüknél fogva kellemetlenek:




6. ház: betegség, munka
8. ház: betegség, műtét, halál
12. ház: krónikus betegségek, kórházak, csapások
Ez azt is jelenti, hogy ebben a házakban álló bolygók, bármilyen jótevők is, károsabb lesz a hatásuk. A benne levő bolygók gyengébbek lesznek, emberre vonatkoztatva szorongást, aggódást, félelmeket jelez.



Megtalálsz a Facebookon is, első könyvem pedig itt veheted meg. 



Technikailag a régiek azt mondták, hogy ha elképzeljük, hogy oda állunk az Ascendens pontjára, melyek azok a házak, amelyekre rálátunk, ha a fényszögeket odamérjük, úgy, hogy azzal a fényszöggel végig tudunk az egész körön, hogy ne ütközzön saját magába. Mindjárt , hogy néz ez ki: van egy fényszög és annak a kiegészítője 180 fokra. 360 fokos a kör, vegyük például az együttállást, az 0°. Annak a kiegészítője az 180°. Ez egy klasszikus fényszög, 2*180°, megvan a 360°, nem ütközött saját magába.
Következő a 60° és a 120°, ha 60 fokonként megyünk, akkor szépen 6 ugrással körbe tudunk menni, 2 jegyenként körbe tudunk menni a 360 fokon. Ha pedig 120 fokkal megyünk, akkor három ugrással, 4 jegyenként végig megyünk a 12 jegyen, illetve 360 fokon és körbe érünk az Ascendenshez. Ugyan van a 90 fokkal is, amit 90 fokkal egészít ki a 180-ra, 4*90° és akkor ott vagyunk a 360 foknál. Ez mind szép és jó.


De mi van a 30°-kal és a 150°-kal, amit ma előszeretettel használnak? Nem , hogy ne használjuk, csak tudjunk róla, hogy a 30 fokot pont azért nem használták a régiek, mert annak a kiegészítője 180 fokra a 150° és a 150° az nem tud végig menni a 360 fokon. Ha kiszámolod, tört számot kapsz, nem tud egyszer úgy végigmenni, hogy ne akadjon bele saját magába és ezért a 30 fokot sem használták, amivel végig lehetne menni jegyenként. De emiatt elvetették. innen jönnek a sötét házak, azért volt ez a fényszöges bevezető, amit majd a fényszögeknél jól tudunk még használni, hogy mi az, ami 30, illetve 150 fokra van az Aszcendenstől?


30 fokra van a 2. ház, 150 fokra a 6. ház, visszafele 150 fokra a 8. ház, 30 fokra a 12. ház. Ezek lennének a sötét házak, amikre úgymond nem látnak rá az előbb említettek miatt. Ebből viszont csak a 6-os, 8-as, 12. a sötét, a 2. vajon miért nem? A 2. ház kilóg ebből a sorból, a tartalmánál fogva lóg ki, nem a helyzete miatt. Azért, mert a 2. ház mindazok a dolgok, amik minket táplálnak anyagi értelemben, ezért ezt nem lehet egy sötét háznak mondani. ez egy ilyen anomália maradt, úgyhogy ezt el kell fogadni ez a hagyománynak a része. A 2. ház kivételével a 6-os, 8. és a 12. ház a sötét házak. A sötét ház azt jelenti, hogy lerontják a belekerülő bolygóknak a hatását. Vagyis lerontják még a jótevőket is, nem érzik jól magukat ott a bolygók, nem jó az erejük, lerontja az erőnlétüket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése