Kérdezd a csillagokat! - Horary, avagy kérdőasztrológia 12..

Na, aztán ugye mondtam, hogy a vízi állatok is ide tartoznak, az a három vízi állatunk, de ezeknek van egy plusz jelentése, ők a termékeny jegyek. 




Tehát ez a lehet-e gyerek, akkor nézzük az aszcendenst az ötös házat és, ha ezek vagy uraik termékeny jegyekben vannak-e, meg mennyiben, tehát itt az arányokat nézzük, és ezzel ellentétesen pedig vannak a terméketlen jegyek, az Ikrek, a Szűz és az Oroszlán. Tehát például termékenységi kérdéseknél bizony ezeket kell nézni, hogy inkább vízjegyekben vannak-e a jelölők vagy a házak, inkább terméketlen vagy a többi, az pedig a közepesen termékeny jegyek. Mert ugye, ha sok a terméketlen jegy, akkor szelíden el szoktuk küldeni termékenységi vizsgálatra a párt. Tehát amikor kérdezik, hogy miért nincs gyerek és látod, hogy tele van terméketlen jegyekkel, hát akkor ez az ugyan már vizsgáltassák meg magukat, mert valami nem stimmel.





Na, aztán van az olyan csoportosítás is, hogy a violens, erőszakos jegyek. Például az új pasi erőszakos-e? Ilyet is lehet kérdezni, ez érdekes, két kártevőnk van – erről majd később – a Mars és a Szaturnusz és ezeknek az uralmi, vagy egzaltációs méltóságú jegyeit vélik erőszakosnak. Tehát a Kost, a Mérleget, a Skorpiót, a Bakot és a Vízöntőt. Tehát, hogyha – de ezt mondom így ritkán használjuk -, de például ilyesmire lehet használni.

Aztán vannak a hangtalan és a hangos jegyek. 
Hangtalan jegy, elég egyszerű, az az összes vizes jegy, tehát amik termékeny jegyek is egyben. Tehát, ha azt kérdezzük, hogy az illető beszélni fog-e, akkor a hármas ház és az ura például amilyen jegybe esik, ezt meg lehet nézni. Ennek ellentéte ugye a hangos, beszélő jegy, hát mi lenne más, mint az Ikrek. Szerintem ezt ki lehetett találni. 



Na, most erre is volt egy aranyos képlet, hogy valaki egy új házba költözött, volt egy ilyen kérdező, és valahogy onnan indult a kérdés, hogy szereti-e őt a szomszéd, mert ő úgy gondolta, hogy kutakodik utána vagy nyomoz utána. Hát nagyon édes volt, mert megnézte az ember a képletet és látszott, hogy annyi az összes probléma, hogy a kérdezőnek a jelölője az azt hiszem a Rákban volt, hát az ez vizes jegy, hangtalan jegy, tehát ő nem szeretett beszélgetni egyszerűen, némább típus volt. Hát, mit gondolsz hol volt a szomszédasszony jelölője, Ikrekben, az meg beszélgetni akart állandóan. Tehát itt nem arról volt szó, hogy rosszat akart neki, csak így ment és fecsegett vannak ilyenek, ismered az ilyen embereket, és hát nem szállt le róla, ő meg ugye sokkal többet gondolt mögé, pedig csak erről volt szó, hogy kicsit nem egyezett a beszédszintjük. Úgyhogy ez így nagyon aranyos volt, de aztán szerencsére átpasszolta anyukájának, tehát aztán vígan elbeszélgetett vele és akkor leszállt róla a szomszédasszony, úgyhogy meg lehetett oldani a dolgot.


-------------

Megtalálsz a Facebookon is, első könyvem pedig itt veheted meg. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése