Érvényességek

És akkor most nézzük az érvényességeket. Mikor érvényes egy képlet?

Érvényes, ez a legfontosabb, hogyha az óra urának és az aszcendens urának azonos a természete. 
Erről beszéltünk az elején, ősminőségek. Ilyen párok  a Nap-Mars, meleg és száraz bolygók, a Hold és a Vénusz, hideg és nedves, a Merkúr és a Szaturnusz, hideg és száraz. A Jupiternek, mint meleg és nedves bolygónak nincsen párja, tehát ő ebben nem vehet részt. 





Aztán a következő fontos érvényesség, ha az óra ura és az Ascendens ura, vagy az Ascendens közt kölcsönös recepciók állnak fent, ami az uralom, az egzaltációt és a triplicitást foglalja magában, tehát csak ezt a három méltóságot. 

Ha itt kölcsönösen egymás recepcióiban állnak, akkor érvényes szintén a képlet. 




Van egy külön eset, hogyha az óra ura és az Ascendens ura ugyanaz a planéta, akkor radikális az érvényesség. Így hívjuk, tehát ez azt jelenti, hogy fontos, sürgős a kérdés, tényleg jelentőségteljes, tehát az nagyon ott van a helyén. 



Illetve van egy olyan eset, amikor nem kölcsönös a recepció ebben a kis egymás közötti táblázatban, hanem az óra ura és az aszcendens ura, vagy az Ascendens csak ugyanabban a triplicitásban áll. De ez csak a triplicitásokra vonatkozik. Tehát, hogyha ugyanabban áll, mondjuk mind a kettő a Mars triplicitásában áll,  a Rákban állva és ott ugyanaz a trpilicitás, akkor szintén érvényes. 

Illetve, ha az óra ura klasszikus fényszögben áll az Ascendens urával, az aszcendenssel vagy a Holddal, ez a következő, hogy ezt nézzük meg, ha sehol sem találtunk érvényességet. Ez is jó érvényesség. 


Az összes többi, ami még van, ilyen kisebb hát, azok már nem igazán érvényességek, bár néha én is szoktam nézni, de ott már nagyon feltételesen mondjuk, ott már valami nem stimmel a kérdéssel azt azért tudjuk. Tehát ilyen, ha az óra ura fényszögben vagy erős recepcióban áll az aszcendens almutenjével, vagy egzaltációs urával, vagy ha az óra ura az 1. házban áll, de a második jegyben, illetve az óra ura és az aszcendens ura terminus szerinti kölcsönös recepcióban állnak, ezt én még néha meg szoktam nézni, de általában nem szoktam ilyet találni. De ha csak ilyet találunk semmi erősebbet, akkor mondom érdemes azért egy kicsit körbevizslatni, hogy mi van ezzel a kérdéssel, mert ez nagyon azt jelzi, hogy nincs erős kapcsolat az Éggel: vagy csak kíváncsiságból kérdezték, vagy nem ez az igazi kérdés, vagy igazából nem fontos a kérdezőnek, akkor meg minek rabolja az időnket.


Az érvényességek megállapítása után az is kérdéses, hogy mi van, hogyha nem érvényes egy képlet? Joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor mit jelent az érvényesség?



Röviden és tömören azt, hogy az Univerzum, vagy felsőbb hatalmak, vagy Isten – ahogy tetszik – engedélyt ad az elemzésre. Bővebben, ha nem érvényes a képlet, az azt jelenti, hogy a kérdező nem minden esetben tudhatja a választ. Ha érvényes a kérdés, azt is jelenti, hogy szabad az út, a kérdező választ kaphat az őt foglalkoztató kérdésre vagy problémára. 

Vagy pedig, amikor a kérdező asztrológus még tanonc, akkor gyakran előfordul, hogy érvénytelen kérdést kap, valószínűleg azért, mert még a tudása nem elegendő ahhoz, hogy az adott kérdőképletet kielemezze. Ezzel egyaránt védi az Univerzum a kérdezőt attól, hogy rossz választ kapjon, és a kérdőasztrológust attól, hogy rossz választ adjon. 



Felirat hozzáadása
Gyakorlott kérdőasztrológusnál már nagyon ritkán fordul elő az, hogy érvénytelen kérdést kap. Ennek is két oka lehet. Előfordul, hogy a kérdező már feltette valaki másnak a kérdést, ezért ilyen esetben mindig érdemes megkérdezni tőle, hogy így volt-e? Ez lehet nem csak másik kérdőasztrológus, hanem kártya, inga, bármilyen egyéb spirituális eszköz. Illetve az érvénytelen kérdés arra is figyelmeztetheti a gyakorlott kérdőasztrológust, hogy nem az eredeti kérdés a jó kérdés, hanem van valamilyen más terület a kérdező életében, amely sokkal fontosabb a feltett kérdésnél. Például lehet, hogy valaki a párkapcsolatára kérdezett rá, miközben a képlet azt jelzi, hogy hamarosan kiújul az illetőnek az életveszélyes betegsége, és az ilyen jelzést általában csak a gyakorlott kérdőasztrológus veszi észre érvénytelen képlet esetén, viszont ezzel életet lehet menteni.

----


Megtalálsz a Facebookon is, első könyvem pedig itt veheted meg. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése