Kérdezd a csillagokat! - Horary, avagy kérdőasztrológia 8.

Eddig volt a bevezető, és most akkor szépen áttérnénk a jegyekre már.

Kezdjük az ősminőségekkel, abból épülnek fel a jegyek, ezt itt kell elkezdeni. Négy ősminőségünk van, ugye hogyha elemileg akarjuk majd csoportosítani a jegyeket, ez ahhoz kell. 
A négy ősminőség a hideg, a meleg, a száraz és a nedves. Ez valószínű az emberiség alapvető tapasztalatai alapján alakultak ki. Illetve ezeknek vannak persze elméleti jelentőségei is, hogy hogy lehet értelmezni. 

A hideg az az összehúzódás, a meleg az a kiáradás, a nedves az - mondjuk így, hogy - az alkalmazkodás, tehát mindenhova befolyik, a száraz az pedig egy merev, strukturáltabb dolog, de nekünk ez annyira nem lényeges, inkább csak szó szerint értelmezzük. Illetve az elemeket és a bolygókat is ezek az ősminőségek építik fel. Most véletlenszerű sorrendben tehát, a hideg és a száraz ugye a Föld elemet fogja adni, a hideg és a nedves a Víz elemet, a meleg és a száraz a Tűz elemet és a meleg és a nedves a Levegőt. 



A föld az tudjuk, hogyha így beletúrsz a földbe, most nem a mocsárról beszélünk, de azért az egy hűvös, még nyáron is, és száraz, pereg az ujjad között. Ugye hát a vízről nem kell mondani, hogy miért hideg és nedves, a természetes vizek általában hidegek. A tűz az ugye meleg, száraz, ezt sem kell magyarázni és hát maradt a levegőnek a meleg, nedves, valószínűleg azért is ahol kialakult, ugye a Földközi-tenger, illetve Mezopotámia területén, ott általában a levegő azért ilyen volt.

Ezekhez az elemekhez bizonyos temperamentumok is tartoznak, ez azért érdekes, mert 
például a kérdező, vagy akitől kérdezünk, lehet tudni, hogy akkor milyen temperamentum.
A Tűz az kifele áradó, életöröm van benne, energia, akarat, pozitív, aktív, játékos, nem az a szorongós alkat. 
A Föld az ugye egy melankolikusabb, ott az anyagias érdekek, józanabb, megfontoltabb életvitel játszik szerepet, mértékletesség, anyagi biztonságra való törekvés, racionalitás. Nem igazán életvidám, tehát ha csak föld van az ugye és nincs tűz, akkor ott eléggé szorongós lesz az ember. 
Tehát ezt még a radixban is lehet alkalmazni, de akár a kérdőben is, hogy az aszcendens, annak az ura és a Hold, mint társuralkodó milyen jegybe esik, és akkor ez sokat elárul a kérdezőről, hogy hogy áll a dolgokhoz. 
A Víz az ilyen flegmatikus, tehát ott az érzelmek dominanciája van, érzelmi alapon szemlél mindent, ugye ez is egy szubjektív, mint a Tűz. Érzelmi biztonságra törekszik, tele vannak érzésekkel, de ezt nem mindig lehet róluk ám leolvasni. Tehát ez az a nagy becsapós, hogy azt hiszi az ember, hogy ha vízjegyű, akkor érzékeny, érzelmes és az rá van írva, hát nem biztos, sőt a Víz jegyek szokták legjobban elfojtani, vagy legalábbis nem mutatni.
-      Láss egy Skorpiót!-   Azért ez nem szó szerint van. Inkább a Tűz, tehát a Tűz az inkább kifejezi az érzelmeit, vagy amit legalábbis annak vél. Ugye az egy kifelé áradó elem.


És ugye van a Levegő elem, ami a szangvinikus temperamentum, izgő-mozgó, kommunikatív, aktív, nagyobb a társasági igénye, tehát ő egy ilyen típus.

-------------
Megtalálsz a Facebookon is, első könyvem pedig itt veheted meg. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése