Részletek a könyvemből 21. - Életterületek elemzése: 3. ház

Véletlenszerűen most éppen Richard Gere horoszkópja került elő. Ki hinné, hogy ez a sármos színész most már 64 éves? Most akkor megint nem nézünk egyéb általános dolgokat, azt meg lehet nézni, ki lehet egészíteni a tanultak alapján, akit érdekel. Hanem egy házat nézünk, még pedig a 3. házát.


Megnézzük mindig, hogy hol van a házcsúcs, itt az Oroszlánban kezdődik. Ő egyébként egy Szűz férfi, Rák Ascendenssel. 3. háza pedig az Oroszlánban kezdődik, amelyben benne is van a háznak az ura a Nap, az Oroszlán ura, de a második jegyében, a Szűzben, együtt állva a Szaturnusszal. Ez még okozhat problémákat, rögtön látjuk. Milyen ez a Nap? Ennek van egy arculata szerencsére, azért valamilyen méltósága van neki. Itt azért mit jelent a 3. ház? Kommunikáció, tanítás, tanulás, közvetlen környezet, szomszédok, kisebb utazások, elég sok mindent jelent, a közvetlen környezetünket és tulajdonképpen az értelmi képességeinket, illetve a kommunikációnkat. Ez azt jelenti, hogy azért van némi spiritusz ebben a területben Richard Gere számára. Eléggé ki tud állni általa fontosnak tartott ügyekért, szószólója tud lenni ügyeknek, például Kína emberjogi dolgainak, vagy akár Tibetnek, vagy ilyesmi, erről híres.
-------------------------------------------------------

Életterületek elemzése: 4. ház

A 4. ház a család és az otthon, a származás és a gyökerek háza. És most akkor nézzük meg ezt Cate Blanchett képletén, akit momentán én is nagyon szeretek. A Gyűrűk ura filmekben szerettem meg, mint Galadriel úrnő megszemélyesítőjét. Egy nagyon bájos, kedves hölgynek ismerte meg az ember, nem csak a szerepben, hanem azon kívül is.
Egyébként egy Bika hölgy Bika Ascendenssel, első házas Nappal, abszolút önmagát adja és ez tulajdonképpen egy nagyon kedves embert ad, mert egy peregrin születési uralkodóval, nem öntelt, vagy nem adja magát elő, ez a szerénység átsüt rajta.



Neki most a 4. házát nézzük, mi van a családdal. És mi még a 4. ház? Az apa háza is. nézzük meg, ott van egy bolygócsoportosulás, ilyenkor le kell ellenőrizni, hogy az még 4-es, vagy 5. házas-e. Kerekítve az 5. ház csúcsa az 27°-on van. Van mellette egy Jupiter az is a 27°-on kerekítve. Az biztos, hogy az már 5. házas, annak semmi köze a 4. házhoz ilyen szinten. Illetve a Plútó van még, amely 5 fokra áll a házcsúcstól. esetleg a Plútót mondhatjuk, hogy az 4. házas még, akkor is, ha együtt áll a többi bolygóval. De a Plútó az egy transzcendens bolygó, maximum azt tudhatjuk, hogy ott valami nem olyan jó dolgokat jelez, történhetett valami a családban, ami áttranszformálta a dolgokat, vagy akár tragédia, vagy valami, ami változásra kényszerítette. Ilyen szempontból nem hoz olyan jó dolgokat. Mindjárt mondom egyébként, ilyenkor mindig érdemes előkotorni az életrajzot és beazonosítani, amiket mondunk, ne csak a levegőbe beszéljünk.
Először nézzük meg a 4. ház urát, mert más bolygó itt nincsen. Szintén az Oroszlánban kezdődik, mint az előbb Richard Gere-nél, csak ott a 3. ház. És a Napot fogjuk nézni, mint az Oroszlán urát. Ez eleve az apát is jelenti, így esszenciálisan is ez így passzol teljesen.
Nézzük meg, hogy milyen ez az apa, milyen ez a család? 

Életterületek elemzése: 6. ház

Nézzük akkor itt William herceg, azaz a brit trónörökös képletét 





. Nézzük meg a képletében, a 6. házat. Nem színész, ő lesz a kivétel. Nézzük meg milyen a 6. háza. A 6. ház mit hoz? Egyrészt a munkahely manapság, régen a szolgák háza volt, illetve az alkalmazottaink háza manapság, illetve a mindennapi rutin háza és a betegségek háza, nem az egészség háza, ne keverjük! Az egészséget az Ascendens mutatja, hogy mennyire vagyunk szívósak, vagy mire vagyunk hajlamosak, vagy hol vigyázzunk, de maga az, hogy betegség háza, a szerzett betegségek azok a 6. házhoz kötődnek.
Neki az Ikrekben kezdődik a 6. háza, az Ikrek kerekítve 20°-án. És nincs benne egyéb bolygó. Az ura, a Merkúr benne is áll az Ikrekben, sőt a 6. ház csúcsán áll, abszolút ide kapcsolja.
Mely ház áll merkúri jegyben? Mert azzal nagyon együtt fog működni. Érdekes módon a 8. ház, amelyben a Szűz, mint bezárt jegy van, mert a 9. ház már pont a Mérlegben kezdődik. A 6. és a 8. ház, ez bizony akár pénzügyi pályát is sejtetne. Most hol fognánk meg egy 6. házat egy királyi herceg képletében? Nagyon érdekes, egy picit meglepő is, habár már tudjuk, hogy a 21. században azért már más, mint a középkori királyi családok. De bizony neki tényleg nagyon fontos ez a 6. ház, ugyanis ő dolgozik, mint egy átlagember, méghozzá a brit királyi légierő kutató mentőegységének (Search and Rescue Force) pilótája, állomáshelye a RAF Anglesey-i légitámaszpontja. Sőt 2012 februárjában a Falkland szigetekre is elvezényelték, ahol 6 hétig kutató mentőpilótaként teljesített szolgálatot.
Tényleg egy mindennapi munkája van, mindennapi rutinja, ami mondom talán így a romantikus elképzelésekben szokatlan egy hercegtől, de így van, láthatjuk, hogy tényleg erős ez a 6. ház, és mit beszéltünk? Együtt a 8. házzal a kutató-mentőszolgálat az bizony halállal is szembesül, ha így vesszük. Plusz mentőszolgálat, 6. ház, betegségek, abszolút az egészségügyi szolgálat, ez tökéletesen illik hozzá. Miért lehet esetleg, hogy ő helikopteres szolgálatot teljesít? Ez pedig a Levegő jegyből is adódhat, hogy azért az Ikrek az egy Levegő jegy, nem a Földön kutatnak, meg nem mentőautóval szirénázik, hanem tényleg légierőnél van. De ez már annyira nem fontos ilyen szempontból, de érdekes részletkérdés.
Na de mit jelent az, hogy ha valakinek egy életterülete jól áll?
-----------------------------------------------------------------

Életterületek elemzése: 9. ház

Most már, hogy idáig eljutottunk, remélem, azért kirajzolódik egyfajta séma, hogy hogyan is állunk egy ház elemzéséhez, de ha mégsem, akkor elismételném. Az hogy milyen sorrendben nézzük ezeket a pontokat, az teljesen tőlünk függ, csak érdemes rajtuk végig szaladni, és akkor biztos nem hagyunk ki semmit, ami házhoz tartozik.
Egyrészt nézzük meg, hogy a házban van-e bolygó, az hogy áll esszenciális méltóság szerint és akcidentális méltóság szerint, azaz rang és erő szerint. Megnézzük a ház urát ugyanígy, és akkor ebből látjuk, hogy mennyire sikeresen működik ez az életterület. Ez az első lépés, eddig eljutottunk.
De hogyan kapcsolódik ez a képletbe? Ezeket a pontokat lehet megnézni, a sorrend tetszés szerint felcserélhető. Megnézzük, hogy a ház ura, melyik másik házban van. Ha saját magában, akkor rendben, akkor ugyanarra a házra vonatkozik, ha pedig másik házban, akkor az azt jelenti, hogy ennek a háznak, az adott ház energiáit átviszi abba a másik házba. Odamutat a nyíl, úgymond oda akarja invesztálni ennek az életterületnek a dolgait. Ezt majd mindjárt nézzük a példán.
Következő szempont az lehet, hogy ennek a háznak az ura, vagy az a bolygó, ami benne van a házban, milyen más házakat ural még. Itt most az uralásról van szó, mert ha a hét ősbolygót vesszük, azért nagyon sokszor előfordulhat, hogy egy bolygó bizony kettő vagy három házat is uralhat, és így összekapcsolja őket. Ezeket az összekapcsolódásokat érdemes megnézni, mert ezeknek az életterületeknek közük van egymáshoz.
A következő lehet, hogy szabad akaratos-e az a ház, vagy determinált, hogy mennyire a szülöttön múlik, hogy azzal az életterülettel mit kezd, vagy pedig az egy meghatározott számára, és úgyse tud beleszólni.
Aztán lehet azt is nézni, hogy az Ascendens ura szereti-e azt a területet, annak a területnek a jelölőjét, ezt a recepcióknál tanultuk, hogy szereti, vagy közömbös, mennyire fontos neki ez az életterület. Ezt meg lehet nézni esetleg a Nappal és a Holddal is, hogy lelkileg vagy inkább racionálisan fontos neki ez a terület, vagy egyáltalán nem fontos, vagy utálja – ez sem mindegy.
Attól független ez, hogy most az sikeres, vagy nem sikeres életterület, de ha a szülött utálja azt a területet valamiért, akkor nehezen tudjuk lenyomni a torkán, hogy mégiscsak azt csináld. Erről már volt szó, hogy ha valaki matekzseni, de esetleg emellett még jól hegedül is, de ő a matekot szereti, a zenét meg utálja, akkor nem fogod lenyomni a torkán azt, hogy ő hegedűművész legyen.
Ha mindez megvan, akkor a fényszögeket is mindenképpen érdemes megnézni persze, ezt van mikor közben is akár. Egyrészt, hogy van-e valami sújtottság ezekre a bolygókra, hogyan tudják magukat kifejezni, mennyire tudják magukat kifejezni, mennyire tudják megvalósítani magukat, ezen azt értem. Illetve itt már jöhetnek akkor a lelki vonatkozások is, hogy esetleg egy-egy bolygóállás milyen lelki dolgokat hoz be.

Most akkor ezt nézzük meg, folytatván Benedict Cumberbatch képletén....



További részletek és megrendelés: http://publioboox.com/hu_HU/csillagok-utjan 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése