Részletek a könyvemből 13. - A fényszögek

A fényszög vagy aspektus az egyik leggyakrabban használt kifejezés az asztrológiában. Az egyik alkotóeleme a horoszkópnak. Mit is takar ez? Tulajdonképpen két bolygó közötti 30-al osztható számú távolság fokokban. De honnan alakult ez ki, meg miért pont ezeket a fényszögeket használjuk?




A kör 12 szerinti felosztása alapján, Claudius Ptolemaiosz elvei szerint, csak 5 fő ilyen szöget használunk főleg: az együttállást (0°), szembenállást (180°), a szextilt (60°), a kvadrátot (90°) és a trigont (120°). Ez a ptolemaioszi mértan- és zeneelmélet folyományának következménye.




De ennek van egy gyakorlatiasabb alapja is. Méghozzá az, hogy képzeljük azt, hogy az Ascendensre állunk egy képletbe. Azt nézték a régiek, hogy hova esik a pillantásunk, ugyanis az aspektálni, vagy aspektere az azt jelenti, hogy „tekintet, kilátás, szemlélet, nézőpont” (latinul). Tulajdonképpen a fényszög az egy pillantást jelent. Végül is minden jegybe beletekinthetünk, ez még így nem mondana sokat, de úgy osztották fel, hogy csak azok a pillantások számítanak, amelyeket 180 fokra ki lehet egészíteni úgy, hogy az adott fényszög végig tudjon „menni” a kör 360 fokán anélkül, hogy „saját magával összeakadna”, vagyis, maradék nélkül osztható legyen a kör 360 foka a fényszög fokszámával.



Hogy is van ez? Tegyük fel, hogy a Kos közepén állok, ott van a 0° és onnan tekintgetek szerteszét, mint ahogy az ábrán láthatjátok. Nos, a két mellettem levő jegyet nem igazán látom, mert közvetlenül mellettem áll. Amit látok, vagy érzékelek, aki velem van, az a 0°, de igazából nem látom őt sem, mert vagy előttem, vagy mögöttem áll. Ezt a régiek nem is vélték fényszögnek, hanem úgynevezett testi együttállásnak, ez a konjunkció. Ennek a kiegészítése a 180 fokra az maga a 180°, az oppozíció, a szemben álló. Aki szemben áll veled, azt teljes egészében meg tudod figyelni, az volt az opponáló fél, az ellenfél. A 0° és 180° az már így megmagyarázható. A 180°-al a 360 fok maradék nélkül osztható, 360° / 180° = 2.

Nézzük, milyen fényszögek vannak még. A 180°-ról visszafelé menve a következő a 120°. A 180° tőlünk hat jegyre van, a 120° négy jegyre van, ez a trigon. A 120° az háromszor fér bele a 360 fokba, ha nézitek az ábrát, a Kostól elmegyünk az Oroszlánig, az Oroszlántól elmegyünk a Nyilasig és a Nyilastól visszamegyünk a Kosig. Itt sem ütközünk bele semmibe, mivel 360° / 120° = 3, maradék nélkül osztható ez is. A 120° kiegészítője 180 fokra pedig 60°, a szextil.

Ha a szextilt nézzük ugyanígy kiindulva az ábrán a Kostól, 60° az két jegyet ölel át, 60 fokra van az Ikrek, aztán megint 60 fokra az Oroszlán tőle, attól 60 fokra a Mérleg, attól 60 fokra a Nyilas, attól 60 fokra a Vízöntő és 60 fokkal visszaérünk a Kosba. Ez sem ütközik semmibe, mivel 360° / 60° = 6, maradék nélkül osztható ez is. Mind a 120°, mind a 60° szépen végig tud menni a 360 fokos körön. Így már van négy fényszögünk a régiek szerint, amely abszolút tökéletes, a 0°, a 180°, a 120° és a 60°.

Még egy van, amit ismerünk, a 90°, a kvadrát. Amely úgy néz ki technikailag, hogy három jegynyire van a kiindulóponttól. Látjátok, hogy itt a Kosnál van a 0°, akkor Bika 30°, Ikrek 60° és Rákban van a 90°. Aztán megint leszámolunk hármat a Ráktól, Oroszlán 30°, Szűz 60°, Mérleg 90°. Onnan megint három jegy, Skorpió 30°, Nyilas 60°, Bak 90°. A Baktól pedig a Vízöntő 30°, Halak 60°, Kos 90°, visszaérünk a kezdőpontba. 360° / 90° = 4, maradék nélkül osztható ez is. A 180 fokra a 90° saját magát egészíti ki (2*90 az 180). Ez is tökéletes fényszög volt a régiek szerint. Ezért használták ezt az 5 fényszöget.

Ebből következik egyébként a sötét házak rendszere, amiről az előző leckében volt szó, az tartozik ide, ami kívül esett ezeken a fényszögeken. Amit nem néztünk még, a 150° és a 30°, ezek egymást egészítik ki 180 fokra. Ezzel az a probléma, hogy a 30 fokkal ugyan végig lehetne menni a 360 fokon jegyenként, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak, Kos. Eddig rendben, de a kiegészítő fényszöge, a 150° már nem tud végigmenni a 360 fokon, ugyanis 360 fokban nincs meg egész számszor a 150 fok, 360° / 150° = 2,4 tized, ami nem egész szám. Ha elkezdjük a 150 fokot a Kostól kimérni, akkor a Szűz van a 150°-on. A Szűztől mérve a Vízöntő van a 150°-on. A Vízöntőtől újabb 150°-ot kimérve már a Rákba jutunk, vagyis átugrottuk a 0 pontot, az origót, nem ért körbe a 150 fok.

Tulajdonképpen ez az alapja annak, hogy a 150° és a 30° fél-fényszög csak. Ha feltesszük, hogy egy jegy egyenlő egy ház, a jegyházas rendszerekben, akkor azt látjuk, hogy a Kosból a Szűzbe megy a 150°, illetve a Skorpióba. Ha most azt nézzük, hogy az 1. házból indulunk, akkor a 6. házba, illetve a 8. házba esik a 150°. Ezért ez a kettő sötét ház.




Vegyük még a kiegészítőjét, a 30°-ot is onnan, ahol állunk. Most mindegy, hogy melyik jegyből, de ha házként nézzük, akkor az első házból indulunk. Akkor 30 foknyira van a 12. ház és 30 foknyira van a 2. ház. Így a 12. ház is sötét ház lett. Ezért sötét ház a 6., 8., 12. ház a régiek szerint, mert oda nem vezet tiszta pillantás.

Igen ám, de mi van a 2. házzal, amely szintén 30 fokra esik és mégsem sötét ház? Ez a kivétel, ugyanis a 2. ház mindaz, ami minket támogat pénzügyileg, anyagilag, táplálkozásban, egyéb dolgokban. Ez a birtokaink háza, illetve mindenféle anyagi ingóság háza. Ezért nem lehetett egyszerűen sötét ház, tartalmilag nem illett hozzá. Ezért azt kivették a sötét házak rendszeréből. Így maradt a három sötét ház a 6., 8., 12. Ez az alapja az egésznek.

Szerintem a legfontosabb a fő fényszögek, az 5 tiszta fényszög ismerete, megértése és használata. Az együttállás a 0°, a 180° az oppozíció, a 120° a trigon, a 60° a szextil és a 90° a kvadrát, de a többi fél-fényszögnek a hatókörét is láthatjátok, hogy hova esik, ha egy adott pontból, egy adott origóból nézzük.


További értelmezési lehetőséget nyújt a közeledő és távolodó fényszögek értelmezése. Ez a horoszkópot nemcsak egy kifeszített pillanatképként értelmezi, hanem a bolygók mozgási irányát és sebességét is figyelembe veszi. A közeledés egy megtanulandó életfeladatot vagy képességet jelöl, míg a távolodás jelzi, hogy idővel magunk után hagyjuk az illető viszonyulást...

További részletek és

megrendelés: http://publioboox.com/hu_HU/csillagok-utjan

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése